A hit és a látás

Ez az ige olyan alapvető igazságot fogalmaz meg, ami nélkül aligha képzelhető el a szívünk és Isten közötti valódi kapcsolat. Azt mondja, hogy hit nélkül nem lehetünk kedvesek Isten előtt. De mit is jelent ez pontosan? Nem azt, hogy Isten valami tőlünk elvárt teljesítményt mérne, amit ha nem érünk el, akkor haragszik ránk. Sokkal inkább arról van szó, hogy a hit az a bizalom, az a nyitottság, amivel egyáltalán közel tudunk kerülni Hozzá.

Gondoljunk csak bele: Isten láthatatlan. Nem látjuk Őt a fizikai szemünkkel, mégis tudjuk, hogy van. Sőt, nem csupán azt tudjuk, hogy létezik, hanem azt is, hogy aktívan jelen van az életünkben, és törődik velünk. A hitünk lényege éppen az, hogy bízunk benne akkor is, ha nem látjuk, ha nem értjük azonnal a dolgokat. Ez a bizalom az, ami lehetővé teszi, hogy megnyissuk előtte a szívünket, és elhiggyük, hogy Ő jó, és a javunkat akarja.

A mindennapokban is számtalan dologban bízunk látás nélkül. Beülünk egy autóba, és elindulunk, bízva abban, hogy a fékek működnek, és az út biztonságos. Elültetünk egy magot, és hisszük, hogy a föld alatt gyökeret ereszt, majd kihajt. Isten esetében ez a bizalom még mélyebb, hiszen nem egy mechanizmusban, hanem egy személyben, egy szerető Atyában bízunk. Ő az, aki "megjutalmazza azokat, akik Őt keresik". Ez a jutalom nem feltétlenül anyagi gazdagság vagy problémamentes élet, hanem sokkal inkább a belső béke, a vezetés, a remény és a Vele való közösség öröme.

A hit tehát nem egy vak ugrás a sötétbe, hanem egy tudatos döntés arra, hogy rábízzuk magunkat egy olyan Istenre, aki már bizonyította hűségét és szeretetét. Vajon ma is készen állok arra, hogy látás nélkül is bízom benne? Keresni Őt azt jelenti, hogy naponta fordulunk hozzá, figyelünk a csendes hangjára, és engedjük, hogy vezessen minket.